| WSET tanfolyamok |
|
|
|
|
Anyaintézményünk, a Wine and Spirit Education Trust a 2010-2011 szemesztertől kezdve néhány változást vezet be oktatási rendszerében, ezekhez nekünk is alkalmazkodnunk kell. A legfontosabb változás, hogy a magyarul, illetve angolul/németül vizsgázók oktatását szét kell választanunk. Ezt mi úgy oldjuk meg, hogy ősszel már a szigorúan WSET anyagra koncentráló „Intermediate” 4 napos és „Advanced” 6 napos kurzusok mellett a magyar nyelven vizsgázók számára indítunk egy kurzust. Ez hosszabb lesz, mint a korábbi felsőfok, mert a két WSET kurzus anyagát összevontan, a magyar szempontokat is figyelembe véve, kiegészítve tárgyaljuk majd. Eddig is tartalmasabb volt a mi két WSET szintnek megfelelő anyagunk annál, mint amit a WSET megkövetel. A WSET – érthető okokból – arra koncentrál, hogy az angol piacon mi az, ami releváns. Borvidék, szőlőfajta és minden egyéb kérdés londoni szemüvegen keresztül jut el a hallgatókhoz, viszont nekünk másra is szükségünk van. Ezért tartjuk szerencsésnek a mi hallgatóink szempontjából, hogy akinek a nemzetközi vizsgára van szüksége, az tanulhassa a WSET anyagot, viszont azokat is ellássuk minden lényeges információval, akik itthon szeretnének mindenre kiterjedő tudást szerezni. Az összevont kurzusnak az is az előnye, hogy a WSET rendszerben meglévő átfedéseket kiküszöbölje és az így felszabaduló időt más lényeges kérdésekre fordíthassuk. A felszolgálási ismeretek, borkémia, gasztronómia, borjog tartoznak ide, mely témákkal a WSET anyag csak érintőlegesen foglalkozik. Ha valaki a magyarnyelvű, összevont kurzust választja, persze nem fosztja meg magát attól, hogy később, vagy akár a kurzus végzésével egy időben ne vizsgázhatna le a WSET anyagból is.
WSET Középfokú borismereti tanfolyam/ Intermediate Course
Kitekintés a világ legfontosabb borrégióira - a szőlőfajták bemutatásán keresztül. Tematika
Időpont: Részvételi díj: 120.000,- Ft+Áfa (150.000,- Ft) (Az ár tartalmaza a tanfolyam díját, tananyagot és a magyar és egyszeri idegen nyelvű* vizsga díját)
Végzett hallgatók Bortanácsadó oklevelet vehetnek át.
* holland, finn, francia, német, japán, koreai, orosz, szlovén, spanyol Előadók:
WSET Felsőfokú borismereti tanfolyam/ Advanced Course Tematika tananyag: Wine and Spirit Education Trust - Exploring the world of wines and spirits
Időpont: órarend2010. december 2-4., 9-11. (9-19h) Helyszín: 1052 Budapest, Vármegye utca 11. Részvételi díj: 145.000,- Ft+áfa (181.250,- Ft) (Az ár tartalmaza a tanfolyam díját, tananyagot és a magyar és egyszeri idegeny nyelvű* vizsga díját) Idegen nyelvű sikeres vizsga letételével a hallgatók Londonból, a WSET által kiállított megfelelő szintű oklevelet kapják., mely belépőt jelent a WSET bármelyik tanintézményében a Diploma Course képzésre. Előadók:
|
















