Borkollégium 1026 Budapest, Pasaréti út 14. Tel/fax: +36 1 2022 886, E-mail: info@borkollegium.hu
Kezdőlap
A kínaiak már a spájzban vannak… PDF Nyomtatás E-mail

 

Most olvasom a neten a VINEXPO szervezői és a Nemzetközi Bor- és Párlatkutató (IWRS) által közzétett adatokat, amelyek megerősítik: Kína a piac fontos résztvevője, mára a világ öt legnagyobb borfogyasztója között van!

 

A két szervezet legutóbb 114 borfogyasztó és 28 bortermelő ország adatait vizsgálta. E szeritn a világ borfogyasztása 2010 és 2015 között 6,2 %-kal nő majd, s akkor elérjük az évi 34,1 milliárd palackot. A legfontosabb megállapítás azonban a kínai piac fontosságára és növekedésére vonatkozik. Az utóbbi években 240% volt a növekedés: már korábban világos volt, hogy figyelni kell Kínára, de úgy tűnik, ez csak a kezdet.

Úgy tűnik, hogy 2011-ben Kínában 1,9 milliárd palack bor folyt le a torkokon , s ezzel bekerültek az első öt borfogyasztó nemzet közé. Ezzel megelőzi Nagy Britanniát, de még az USA mögött marad. Az első három borfogyasztó sorrendben: Olaszország, Franciaország és Németország. De talán ennél is fontosabb tény, hogy Kína immáron a hatodik legjelentősebb bortermelő ország és a 8. az importőrök sorában. A tanulmány 2011 és 2015 közötti időszakra 50%-os növekedés prognosztizál Kínában (ideértve Hong Kong piacát is). Az amerikai piac várhatóan 10%-ot ez ídő alatt, míg az európai piac mindösszesen 0,4%-ot!


Sánta Zoltán, 2012. január


Forrás: Le Quotidien du Peuple on-line nyomán: www.webcaviste.com

 

Feliratkozás a hírlevélre