| Árvay Angelika a Diplomakurzusról |
|
|
|
|
Árvay Angelika a Diplomakurzusról
"A WSET oktatás azért volt nagyon fontos számomra, mert rendszerezett és strukturált tudást adott. A diploma kurzus során mind az elmélet mind a gyakorlat komoly felkészülést igényelt, rengeteg időt töltöttem a könyvek felett, miközben a többi diplomakurzus hallgatóval együtt havonta komoly kóstolókat szerveztük, hogy minden olyan bort meg tudjuk kóstolni, amit a képzés előírt a számunkra. Leginkább a családi pincében végzett kóstolásokkor használom a tudásomat. Édesapámmal és az öcsémmel szoktuk összeállítani a palackozandó tételeket, illetve eldönteni, hogy mennyi ideig tartjuk hordóban borainkat, mely hordókat házasítjuk és melyek maradnak esetleg ki. Én sokszor más fejjel kóstolok (Apa azt szokta mondani, hogy „nemzetközi panelek szerint”), sokszor azt veszem figyelembe, hogy melyik célcsoportnak kívánjuk eladni a bort, és ahhoz igazítani a végső jellemzőt (a saját stílusunkon belül természetesen). A családom többi része inkább borász szemmel kóstol, így jól kiegészítjük egymást és a végső összeállításnál mindig kompromisszumra törekszünk. Természetesen akkor is használom a tanultakat, amikor külföldi kereskedők, borszakértők, újságírók érkeznek hozzánk, hiszen könnyebben megértik a borainkat, ha nemzetközi példákat tudunk hozni, hogy borkészítésben és stílusban mely borokhoz hasonlít." Árvay Angelika |
Feliratkozás a hírlevélre

















