Borkollégium 1026 Budapest, Pasaréti út 14. Tel: +36 1 2022 886; V. kerület Vármegye u. 11. Tel: +36 1 785 5506 +36 20 358 2398
Kezdőlap
Új elnök az Institute of Master of Wine élén PDF Nyomtatás E-mail
A Nobel díjra önszántából senki sem jelentkezhet, de a Nobel díjasokkal számban körülbelül ugyanannyit kitevő MW-k képzésére igen. Csakhogy a svéd király életmű jutalomért akasztja a remek díszláncot a tudósok-művészek nyakába. Az MW címért pedig az aspiránsnak nagyon keményen meg kell küzdeni. Képesnek kell lennie magas szintű tudásanyagot elsajátítani, majd olyan formában vizsgázni, amely jelentősen eltér a tudományos fokozatok elnyeréséhez szükséges vizsgáktól. A kétszáz valahány bor-tudós elsősorban a címet alapító Angliából, illetve a Britt Nemzetközösség államaiból került ki. Ezek között Ausztrália vezet. Európában csak csurrant-cseppent országonként egy-egy MW, de hamar köztük láttuk - 2001-ben dr. Josef Schullert, aki első diplomáját közgazdászként kapta. Burgenlandban, a magyar határtól pár kilométerre, St. Margarethen községben él három gyermekkel bélelt családjával. Karrierjének állomásait felsorolni ez a híradás kevés. Azt viszont el tudjuk mondani, hogy a Ruston székelő Osztrák Borakadémián a WSET diplomakurzusok beindulásának második évében már volt magyar hallgató, mégpedig e sorok írója. A kitűnő módszert és tematikát nagyon szerettük volna nálunk is meghonosítani, de ennek a londoniak borsos licenc díjai megálljt parancsoltak. Pepi Schuller viszont nyilván magyarbarát gondolkodása révén szívesen látta a ruszti diplomakurzuson azokat, akik az akkor még egy fokozaton zajló felépítő szeminárium anyagából a Borkollégiumban, azaz Budapesten, német nyelven sikeresen levizsgáztak! Innen indult a magyar WSET diplomások sora. M.G., D.M., É.L., K.A., és a többiek. A londoni elvárásoktól függetlenül Magyarország borászata ez időben magyar előadóval, önálló stúdium volt! A WSET reform ennek véget vetett, de a nemzetközi borászat oktatásában hazánk azóta súlyozottan szerepel. Először Geisenheimben, (D) majd Zürichben létesült kihelyezett tagozata az Osztrák Borakadémiának, s hisszük lesz Budapesten is. J. Schuller MW, a kiemelkedő tehetségű szervező számtalan önálló kezdeményezéssel évi tízezerre emelte a különféle szinten Ausztriában általuk képzettek számát! Létrehozta a European Conference of Wine Educators néven futó társulást, mely várhatóan nem sokára intézménnyé válik (a Borkollégium alapító tag lett). Még csak sejtjük - jósoljuk az Institute of Masters of Wine nagy reformjait és az első hazai MW-k színrelépését. Egy biztos: közép Európa sokkal nagyobb figyelmet fog kapni e páratlan intézményben, mely a világ olyan tekintélyeit egyesíti mint, Michael Broadbent, Jan Harris, Jancis Robinson, Julia Harding, Lynn Sheriff és sokan mások. (Ez utóbbi hölgyet amúgy alelnöknek választották Pepi mellé, vélhetően nem véletlenül. Megbízható szakmai párost alkotnak Ruston már évek óta. Akit Lynn tanított kóstolni, nos, van mire alapoznia…)Pepi Schuller sokszor járt már Budapesten, Tokajban és másütt az országban. Értékeinkkel tisztában van, sok jó és jóindulatú tanácsot kaptunk már tőle. S mint afféle szerény, ám bölcs ember, horvát származásával büszkélkedve nem átall dalra fakadni, táncra perdülni, vagy éppen balalajkát kézbe venni az Esterházy Kastély udvarán – ha éppen úgy hozza a sors. A történet akár túl kereknek is tűnhet – pedig igaz. Ám az is igaz, hogy mindez nem velünk esett meg, hanem a szomszédos Ausztriában.


Sok sikert, Pepi!

Rohály Gábor

 

 

Naptár

<<  Március 2010  >>
 H  K  Sz  Cs  P  Sz  V 
  1  2  3  4  5  6  7
  8  91011121314
15161718192021
22232425262728
293031    

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre!