|

Végzettségemet tekintve okleveles közgazdász vagyok, a Pécsi Tudományegyetemen végeztem 2002-ben. Angolul, németül és olaszul beszélek. Borral először mint magánember kerültem kapcsolatba, mint oly sokan közülünk. Jól emlékszem, a Thummerer Vili tartott egy kóstolót a Monarchia üzletében, akkor « indult meg alattam a föld ». Ezután műkedvelőként sokat jártam borkóstolókra, borvacsorákra. Az első ilyen irányú, teljesen kezdő képzésemet a Gundel étteremben, Fabók Mihály vezette tanfolyam keretében végeztem el. Szakmailag a WEIN & CO révén kerültem szorosabb és azóta elválaszthatatlan kapcsolatba a borral, amikor is 2003 szeptemberében találkoztam először a WEIN & CO tulajdonosával, Heinz Kammerer-rel, aki akkor már régóta dédelgetett álmát szerette volna megvalósítani és a WEIN & CO koncepciót Budapesten is meghonosítani. Igazi jó iskola volt ez számomra, ahol nem csak kiváló borokat kóstolhattam, hanem a szakma kiválóságaitól tanulhattam és sok barátra tettem szert. Ekkor végeztem el a Borkollégium kezdő és haladó tanfolyamát és ismerkedtem meg Gáborral és Gabriellával. A WEIN & CO ugyan hosszú vajúdás után sem jött Budapestre, de szerencsére a barátság megmaradt, mind a WEIN & CO-val, mind a borokkal. Közel 3 éve portyázom a közép-kelet európai országokat, miközben a WSET Advanced minősítését is megszereztem. Ausztriától Oroszországig, Lengyelországtól Macedóniáig és képviselem mint értékesítési vezető a Nomacorc-t, amely kétségtelenül a világ vezető szintetikus dugó gyártója. Rengeteg alkalmam van egészen különleges, nem ismert fajtákat megkóstolni és a « mainstream » boroktól egészen eltérő stílusú borokkal megismerkedni. Természetesen nem lehet megállni, a Diploma kurzus elvégzése a következő lépés. De addig is nagyon sokat kell kóstolni, kóstolni és kóstolni. |